2015. szeptember 22., kedd

Hold rajz

Észlelő: Talabérné Fodor Éva
Hely: Székesfehérvár
Idő: 2015.09.22. 22:21-22:50
Objektum: Hold
Hold fázis: 1.negyed után 1 nappal
Légköri nyugodtság: 9
Átlátszóság: 5
Fényszennyezés: erős


Rajz: Talabérné Fodor Éva


A Polaris észlelőszakköri részvétel egészen felkeltette az érdeklődésemet a Hold, és a róla készíthető rajzok iránt. Alig vártam, hogy próbát tegyek.
Lakásunk déli fekvésű, így a Hold az első negyedben, majd a Telihold is pont átvonul előttünk. Már ami az esti órákat illeti. Most is itt mosolyog, így kaptam az alkalmon, ceruzákat, vázlatfüzetet elő, elkezdtem figyelni. 
Először bevallom feladtam, nem tudok róla még vázlatot sem rajzolni, nagy falat ez. De kezdjük apránként. Formája: első negyed után. Vannak sötét foltok, a tengerek. Ezeket körülbelül felrajzoltam. Holdtérképen már sokat tanulmányoztam a tengereket, így valami ilyesmi mintát véltem belelátni, szabad szemmel ilyen a Hold, széles, fényes udvarral. Házunk előtti fák lombja szépen keretezte a Holdat.
Nem mondhatnám, hogy a lakásunk egy ideális észlelőhely, mivel a szemközti építkezésről egy lámpa pont bevilágít az ablakunkon. A Hold azonban elég fényes ahhoz, hogy még így is csodálhassam.


2 megjegyzés:

  1. Kedves "Fofi" Éva! :) egy ideje figyelem tevékenységedet, (már írtam a múltkor egy kommentet ide a blogodra) és nagyon inspiráló a hangnem és a lelkesedés :) Nagyon jó ez a szabad szemes Holdrajz! Tudtad hogy ezzel teljesítetted a "Pickering tesztet"? Ha lesz lehetőséged, Teliholdnál is ismételd meg a megfigyelést rajzban. Részletek:

    https://holdfenyarnyek.wordpress.com/2014/11/13/a-hold-szabad-szemmel-a-pickering-teszt/

    https://holdfenyarnyek.wordpress.com/2015/03/08/szemmel-a-holdat/

    Szép egeket! :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves István! Köszönöm szépen a kedves szavakat, és a tippet is. Nem hallottam még a Pickering-tesztről, de feltétlenül figyelni fogom, mit is láthatok a Holdon.

    VálaszTörlés