2014. július 30., szerda

Az éjszakai égbolt észlelése

Az éjszakai égbolt észlelése egyszerű dolog, nem kell nagy dolgokban gondolkodni. 

Helyszín
Talán az első dolog, amit kiválasztunk, az a helyszín. Célszerű várostól távoli, de mindenképpen közvilágítástól kieső területet keresni, mert a fények elhalványítják az ég látnivalóit. Sokan nem elégszenek meg az adott pozíciójukkal, hanem maguk keresnek fel egy kiszemelt célpontot, ami a legideálisabb vizsgálódásra. Nekünk ebből szerencsénk van, kicsi zártkerti telkünkön kedvünkre éjszakázhatunk.

Felszerelés
Már az is tökéletes élmény, ha szabad szemmel kémleljük az eget, kezünkben egy ügyes kis csillagtérképpel, vagy fejünkben a csillagképekkel. A csillagképek megfigyeléséhez tapasztalatom szerint úgy sem elég a távcső, ezek a csillagok olyan távoliak, hogy csak komolyabb csillagvizsgálókban lehet vizsgálni, mi csak egy újabb pontot láttunk a csillagokból. 

Ha szemünk hozzászokott a sötétséghez, próbáljuk ezt meg is őrizni, ne kapcsoljunk erős fényt. Ha mégis szükséges, használjunk piros fényű zseblámpát.

Ruházat is fontos, éjjel még nyáron is szükséges a meleg öltözet, téli időben nincs tapasztalatom, de egy síruha lapul a szekrényben, hosszabb kinti tartózkodáshoz szükség is lesz rá.

Ha van távcsövünk, célszerű már az észlelést megelőzően szabad levegőre tenni, hogy a műszer átvehesse a kinti hőmérsékletet, így elkerülhetjük a párásodást, tiszta képet kapunk.

A légkör állapota
Az égboltot három fokozatban jellemezhetjük. Lehet borús, ekkor nincs mit tenni. Felhős időben bizonyos objektumok láthatók (pl Hold), de a legtöbb égitest csak tiszta égbolton figyelhető meg. De még ilyenkor is lehetnek zavaró tényezők. A légkör átlátszóságát a szabad szemmel látható leghalványabb csillag fényességével jellemezhetjük. Az ég nyugodtságát pedig a légköri áramlások zavarják. Ezt tapasztaltuk is, forró nyári nap után éjszaka a felszálló meleg levegőtől a Hold felszíne kicsit vibrált.

Feljegyzések
A csillagászok észleléseikről feljegyzéseket készítenek, minden fontos adat pontosan rögzítésre kerül. Megfigyelő neve, lakhelye, időpont óra perc pontossággal világidőben, észlelés helyszíne, az égbolt állapota, észlelt objektum, használt műszer. Bármit fel lehet jegyezni, amit tapasztalunk, rajzokat készíthetünk.
Azért is fontosak ezek a pontos jegyzetek, mert pl a Meteor ezeket a beküldött észleléseket archiválja, feldolgozza, esetleg meg is jelenteti folyóiratában.

Objektum
Rendkívül széles az a terület, amit vizsgálhatunk, mindenki kedvére válogathat. Napfoltok figyelése, Hold, bolygók (leginkább Vénusz, Jupiter, a többiek kevésbé láthatók), csillagképek, meteorok.

Még mi is csak az elején járunk a palettának, de örömmel nézünk a kalandok elébe.

forrás: Mizser Attila: Amatőrcsillagászok kézikönyve


Az éjszakai égbolt

Az éjszakai égboltot megfigyelni igazán nagy élmény, azonban fotózni nem egyszerű feladat. Vannak, akik ezt profi módon végzik. Két videót is szeretnék megemlíteni.

Az egyik változatot Hajdú Lajos készítette 2011-ben, Time Lapse technikával. Több, mint 900 darab fényképet készített 30 másodperces expozícióval, majd ezeket összefűzve lenyűgöző videót kapott. Az Alföldön készült a felvétel, számomra ezért is jelent még nagyobb élményt, mivel mi magunk is ugyanezt az éjszakai égboltot láthatjuk. Forrás: A videót Toochee blogján találjátok.


Ettől eltérő nézőpontból mutatja az eget a Page Films. Ezen a felvételen ugyancsak Time Lapse technikával fűzik össze a tükörreflexes gép képeit. Csakhogy ezek a fényképek olyan módon készültek, amire eddig talán senki sem gondolt. Egy speciális állványra szerelték a gépet, az északi Sarcsillagra állították, majd követve a csillagok mozgását a valódi helyzetet élhetjük át, vagyis az ég mozdulatlan, és a Föld forog. Forrás: Origo




2014. július 28., hétfő

Esthajnalcsillag - Vénusz

Teljesen véletlenül láttam meg az égen az Esthajnalcsillagot. Már hajnalodott, mikor megébredtem, kinéztem az ablakon, és ott ragyogott. Ő volt az egyetlen "csillag" az égen. El is határoztam, hogy távcsövön keresztül is látnom kell! 

Másnap reggel kis híján meghiúsult a terv, majdnem lekéstünk a ragyogásról. Ugyanis a Vénusz hajnali 3:15-kor kelt, mi pedig 4:20 perckor kaptunk észbe. Így ugyan már elég magasan járt a horizont felett ahhoz, hogy jól lehessen látni, de közeledett a napkelte, ami mindent "elront", elhalványodik a csillagunk.

Szerelés közben többször megtréfált minket egy felhő pamacs, ami eltakarta előlünk a Vénuszt. Lekéstük volna, jajj, de csak előbukkant. Gyorsan szereltük a távcsövet, pozícióba állítottuk, és ...


A Vénusz akkorának látszott, mint egy nagyobbacska gombostű feje. Ragyogott, a nyugati oldalán volt halvány sávja, vagyis ez után fog telni. 
Egy apró szivárványt láttam. A nyugati felén vörösnek, míg a keleti oldalán kéknek, lilának láttam a körvonalát. Ez persze csak optikai csalódás, de kedves látvány volt.

Leírhatatlan érzés, hogy tudatosult bennem, amit eddig is tudtam, de saját szememmel nem tapasztaltam. Az Esthajnalcsillag egy bolygó, az első "csillag" szürkületkor, az utolsó hajnalban.

Csupán fél óránk volt megfigyelni, és már kelt is a Nap.



2014. július 21., hétfő

Hold észlelése távcsövön keresztül

Újra jelentkezik a kis amatőr csillagász, újabb élményekkel. A hétvégén ugyanis végre sikerült megfigyelnünk a Holdat, egészen közelről, távcsövön keresztül.

Igyekeztünk mindent az olvasott tanácsok szerint előkészíteni, így a távcsövet már előre kitettük az erkélyre, hogy átvehesse a kinti hőmérsékletet.
A kisokos alkalmazásból megtudtam, mikor kel a Hold, 23:45-kor. Így megbeszéltük, hogy éjfél után, fél 1-kor kezdünk csillagászkodni. Nem is kellett volna beállítani a telefont, így is volt ügyeletes kis ébresztőnk.

Amint kijutottunk, kezdődhetett a megfigyelés. 0:37 perckor meg is láttam a Holdat, de nem úgy, ahogy vártam. Vörös volt a kelő Hold.  Gyorsan lefotóztuk, a távcső még darabokban volt, így erről lemaradtunk.



Felállítottuk a távcsövet. Jó volt újra egyben látni. Eddig csak egyszer, aznap raktuk össze, mikor megérkezett. Beállítottuk a rektatengelyt 47 fokra, ez az a szélességi fok, ahol földrajzilag vagyunk, így a távcső a Sarkcsillagra mutat. De most nem foglalkoztunk a sarkcsillaggal, pólusra állással. Ma a Holdat figyeltük.

Távcsövünk egy SkyWatcher 90/1250, amihez egy 25 mm és egy 10 mm-es okkulár tartozik. A 25 mm okkulárt tettük fel először. Enyém volt az első belepillantás lehetősége. :) De semmit sem láttam. Így következett az "addig forgatom, amíg azt nem látom: HOPP".
Nem csoda, hogy nem láttam semmit, a távcső olyan közel hozza a Holdat, hogy nem elég irányba állítani, pontosan rá kell mutatnia. 
Ezek után a 10 mm-es kukucskáló 2,5-szer közelebb hozta a Holdat. 

Hold www.dreamstike.com
Kép
Képet a távcsővel nem tudunk készíteni, így egy képet a netről kerestem, mit is láttunk. Pontosan ezt a formát, csak színesben, ragyogó sárgán. Fantasztikus látvány volt. Mintha csak a kezünkben tartottuk volna. A Hold az utolsó negyedben volt, pontosan fele fényes, fele fekete, de a felező vonal nem egyenes, a kráterek jobb, megvilágított világos belső oldalának vonala adta. A képen a nagy "szürke folt" annyira simának tűnik, mintha egy üveggolyó felszíne lenne, a Hold tetején lévő krátekek pedig olyan valóságosak, mintha az ujjunkkal készítettük volna a lyukakat. A krátekek tényleg mélyek, vagy sekélyek. A szürke folt közepén találkató kráterből pedig a szélrózsa minden irányába látszottak a sugarak. 
Amit még tapasztaltunk, az az, hogy a Hold felszíne enyhén vibrált, mint nagy hőségben. Ez is a magyarázat, forró nyár van, éjszaka a Föld felszíne lehűl, a meleg levegő felszáll, és ettől nyugtalan az ég. 

Megpróbáltuk egy csillagra is ráirányítani a távcsövet, ha minden igaz a horizont felett a Perzeusz csillagkép legfényesebb csillagát szúrtuk ki, neve α Per - Mirphak. 

Az ember úgy érzi, ebből sosem elég, még maradjunk, de 2 óra úgy elrepült, és mindjárt kelnek a kisfiúk, aludni kell. Így elcsomagoltuk a távcsövet, még egy pillantás a Holdra, a csillagos égre, a Tejútra, és: Viszlát legközelebb. 


2014. július 14., hétfő

Csillagászat-Android alkalmazás

Ráakadtam egy alkalmazásra, amiért mondhatni rajongok. Többször elindítom, tanulmányozom.

Androidra készült a Night Sky Tools (itt).
Kifejezetten amatőr csillagászok figyelmébe ajánlom, mivel nem csak érdekes, de hasznos is.

Nagy segítséget jelent, tartalmaz egy bámulatos csillagtérképet. Az okos telefont az ég felé tartva a csillagok aktuális pozícióját mutatja, berajzolva a csillagképet, megjelölve azok pontos helyét koordinátákkal. Ezen túl a bolygókat is mutatja, a bolygó képét tünteti fel.

Felsorolja a közeli eseményeket, mi történik épp ebben a pillanatban, illetve mi várható aznap éjjel.
Például a Hold 20:55-kor kel, 06:16-kor nyugszik, tehát egész éjjel látható, Telihold van.
De a Jupiter nem látható, mivel a Nap túlsó oldalán jár.

Tartalmaz Holdnaptárt, iránytűt. Csoportosítja az adatokat, megismerkedhetünk a Naprendszer, csillagok, mélyégobjektumok, meteorhullás adataival.

Még sok része ismeretlen nekem, de a látványos részek elbűvöltek.


2014. július 13., vasárnap

Amatőr csillagászat-Észlelések

Amatőr csillagászok lettünk. Mint mindenki, akit ámulatba ejt a csillagászat. De most már nekünk is van távcsövünk. Így saját szemünkkel, de közelebbről csodálkozhatunk. 

Igen, észlelés. Amit eddig csak a csillagok, és a Hold csodálásának gondoltam, az nem más, mint észlelés; ha szakszerűen szeretnénk beszélni róla. De most új időszámlálás indul ezen a téren. Bár van távcsövünk, eddig nem volt minden feltétel megfelelő ahhoz, hogy ki is próbáljuk. Sajnos. De azóta, ha csak szabad szemmel is, de észleltünk.

Próbálok okosodni. Mizser Attila Amatőrcsillagászok kézikönyvét kezdtem el olvasni, előre tudom, sokat fogok tanulni belőle. A Hermann-Michael Hahn Milyen csillagkép ez? kis természetkalauzából pedig a csillagképeket tanulmányozom.

Első alkalommal ügyesen beazonosítottuk a Sarkcsillagot. Nem volt nehéz dolgunk, mivel teraszunkról épp látszott a Göncölszekér, és a Kisgöncöl is. A Kisgöncöl rúdjának utolsó csillaga az a bizonyos Polaris, ami a Göncölszekér oldalának meghosszabbításában található. kép

Sarkcsillag
Most pedig Telihold volt. Tudtam, készültem is rá, de az előrejelzés borús, esős időt jósolt. Így távcső itthon pihent, míg a késő délutáni felhős égbolt éjjelre szépen kitisztult. Órák alatt ennyit változhat a helyzet, előnyünkre. Kiosontam az alvó kisfiúk mellől, és próbáltam lefotózni, de nem lett az igazi. Azért látszik, amit láttam, gyönyörű ragyogóan fényes Holdat. Mintha csak egy utcai lámpa világította volna meg a kertet.
Sebaj, a Telihold amúgy sem a legjobb kezdő célpont, fényessége miatt. A jövő heti fogyó Hold tökéletes lesz.
Szomszéd napraforgómező megvilágítva
Alig várom a következő alkalmat. Sokat kell tanulni ahhoz, hogy jobban képbe kerüljek a csillagképekkel, a csillagászattal. Mindenek előtt sokat kell olvasni, és amikor csak tehetjük, észlelni. Remélem legközelebb már távcsővel. 

2014. július 12., szombat

Beköszönő

Az égbolt csodás fényei régóta elvarázsolnak, de most, egy távcső társbirtokosaként igyekszem nem csak csodálni, hanem mind jobban meg is ismerni.

Kicsit úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki mindenre rácsodálkozik. Mert tudom, értem a Naprendszer működését, mégis más az, amikor magam "tapasztalom".

Hatalmas ez a világ, de ha csak a Naprendszerben maradok, akkor is rengeteg az érdekesség.

Célom, hogy a megszerzett ismereteimet, tapasztalataimat meg is osszam másokkal, talán egy kicsit egyszerűbb megközelítésben, mint amit a csillagászoktól, komoly tudósoktól megszokhattunk.

A lényeg a szórakozás, gyönyörködés. 
Vizsgálódjunk együtt! 

Vágjunk is bele!