2014. október 25., szombat

Föld belseje



A Föld a Naptól számított harmadik kőzetbolygó (átlagos távolság 150 millió km, 8 fényperc), mérete alapján viszont a legnagyobb. Egyenlítői átmérője 12 756 km, tömege 5,9742x1024 kg.

Felszíni körülmények:
Atmoszféra: 100 km vastag légkör 78 %-a nitrogén, 21 %-a oxigén, és egyéb gázok
Átlag hőmérséklet: 15°C 
Felszíni gravitáció: 9,81 m/s2
Tengelydőlése: 23,45 fok

A Föld belsejét egy rendkívül forró vas-nikkel mag alkotja. A belső mag szilárd, melyet körülvesz egy olvadt vas réteg, a külső mag. A mag valamivel forróbb lehet, mint a Nap felszíne (5800°C). Eddigi becslések szerint 6000°C lehet a szilárd és olvadt mag határán a hőmérséklet, erre a vas olvadási fokából következtettek. A mag hője a bolygó születéséből, és az itteni radioaktív elemek bomlásából ered. Az olvadt vas réteg cirkulál a szilárd rétegen, ami mágneses mezőt generál.
A magot egy vastag szilikátos réteg, a köpeny veszi kerül. A mag hője konvekciós áramlatokat gerjeszt, ami a forró kőzetet a felszín felé hajtja, a hűvösebb kőzet pedig elfoglalja ennek helyét.
A bolygó felszíne a köpeny, vastagsága  a kontinensek vastag rétegétől az óceánok vékony rétegéig változik. A kéreg különböző méretű tektonikus lemezekre törött, ami fontos szerepet tölt be a hőmérséklet szabályozásban, a felesleges hő ezek találkozásánál távozhat.


Föld


A Naptól számított harmadik bolygó nem más, mint otthonunk, a Föld. Igazán érdekes megfigyelni, mik is azok a jellemzők, amik lehetővé teszik, hogy a Föld legyen a Naprendszerben az élet oázisa.

A Föld a Naptól 150 millió kilométeres távolságban (8 fénypercnyire) kering egy szinte tökéletesen kör alakú pályán. A bolygó tengelydőlése 23,45 fokos, ami az évszakok váltakozását eredményezi, hol az északi, hol a déli félteke van kitéve több napsütésnek. Ezen tengely mentén forog is, egy fordulat megtételéhez 23 óra 56 perc 4 másodperc szükséges, viszonylag egyenletesek a nappalok és éjszakák. E váltakozások miatt lehet mérsékelt a klíma, és meg tud maradni a felszínen a víz, ami az élet egyik feltétele.
A másik jellemző a tektonikus lemezek jelenléte. A többi kőzetbolygótól eltérően itt a kéreg kőzetlemezekre töredezett, ami sodródik a köpenyen. Ezek úgy működnek, mint egy szelep, a Föld belsejének felesleges hőjét elvezetik, kiengedik. Ezen felül hozzásegítenek, hogy a víz jelentős szén-dioxidot tudjon elzárni.

Védelem
A bolygót mintegy 100 km vastag atmoszféra veszi körül, ami az egyik fontos védelmi vonal a Nap káros sugarainak felfogásában. Másrészről az infravörös napsugarakat csapdába ejti (üvegház hatás), ezzel is melegíti a Földet. Légkörünk 78 százalékban nitrogént, 21 százalékban oxigént, illetve más gázokat, vízgőzt, szén-dioxidot tartalmaz. Az atmoszféra 11 km felett ritkul.
Ilyen védelmet nyújt a bolygó mágneses mezeje is. A Föld magját vas és nikkel alkotja. Belső magja szilárd, melyen cirkulál az külső olvadt vas mag, és mágneses mezőt generál. Ez a tér az északi és déli póluson éri el a felszínt, ott kilép az űrbe, és burokként körbeveszi a Földet, ami eltéríti a Nap káros sugarait.
A Hold is nagy szerepet tölt be a bolygó védelmében, rengeteg aszteroida-becsapódástól menti meg a Földet, amiről a felszínét tarkító kráterek tanúskodnak.

Bolygónk legkülönlegesebb jellemvonása a felszínén virágzó élet, és annak sokszínűsége. A történelem során gyakran veszélyeztették a Földet természeti katasztrófák, melyek az akkori létező fajok nagy részét megsemmisítették. A bolygó mégis visszaállította törékeny egyensúlyát, újra lehetővé téve az élet elterjedését.

A Föld az egyetlen hely a Naprendszerben, mely az ember számára megfelelő életfeltételeket nyújt.


2014. október 19., vasárnap

Holdak a Naprendszerben

Miért nincs a Merkúrnak és a Vénusznak holdja?

A látszat ellenére ez a két bolygó képviseli a kőbolygók normál állapotát, a Föld és a Mars pedig kivétel.
A Mars két kis holdja (Phobosz és Deimosz) azért jött létre, mert elkószáltak az aszteroida övből, és a bolygó gravitációja csapdába ejtette őket. A Föld Holdja pedig valamikor bolygónk történelmének az elején jött létre egy kozmikus ütközés eredményeként.
A fiatal kőzetbolygók nem gyűjtöttek elég törmeléket maguk köré ahhoz, hogy természetes holdak alakuljanak ki belőle, a jeges törmelék pedig, amiből a gázóriások holdjai jöttek létre, ilyen közel a Naphoz, nem tudnak megmaradni.

Vénusz belseje

forrás: Inside the Planet Venus (Infographic)



A Vénuszt szabad szemmel is jól láthatjuk a hajnali és az esti égbolton. A hasonló méretei miatt gyakran nevezik a Föld ikertestvérének, de az űrmissziók felfedezései szerint a körülmények itt igazán kellemetlenek.

Vastag légkörének 96,5%-a szén-dioxid, 3,5%-a nitrogén

Felszíni körülmények
Légnyomás: a földi 90-szerese
Hőmérséklet: 465°C
Szél: erősebb, mint 100m/s

Gravitáció a földi 0,9 szerese. Egy kosárlabdázó a Földön 3 méterre tud zsákolni, ez a magasság a Vénuszon alig több.

Fém mag: Nem tudjuk, hogy a Vénusz magja szilárd-e. A Vénusznak gyenge a mágneses mezeje, amit valószínűleg nem a mag mozgása gerjeszt, ellentétben a Földdel.

A Vénusz átmérője 12100 km, ami alig kisebb, mint a Földé. 

Vénusz

Vénusz

A Naprendszer második bolygója a Vénusz. A Föld "ikertestvérének" szokták nevezni, mivel a méreteket illetően elég hasonlóak. Ugyanakkor jobban megvizsgálva kiderül, hogy az ottani körülmények pokoliak, az egész Naprendszer szinte leghalálosabb környezeti körülményei uralkodnak itt.

Naptól mért átlagos távolsága 108 millió kilométer (2,3 fényperc), vagyis közelebb kering a Naphoz, mint a Föld (150 millió km). 12 104 kilométeres átmérőjével csak egy kicsit kisebb, mint a Föld. A Vénuszon egy év 225 földi napig tart, ami rövidebb, mint amennyi idő alatt megfordul saját tengelye körül. Egy vénuszi nap 243 földi napnak felel meg. Érdekesség, hogy a Vénusz a többi bolygóhoz képest ellentétes irányba, visszafelé forog. Több elmélet közül az egyik szerint a bolygó "fejjel lefelé" áll, mivel egy hatalmas ütközés megfordította.

Atmoszférája vastag, fullasztó, nagyrészt szén-dioxid (CO2) alkotja, ami miatt a felszíni nyomás százszorosa a Földiének. Ebben az üvegházhatásban a felszíni hőmérséklet 464℃-ra forrósodik. A légkörből kicsapódik a kénsav, savas esők jönnek létre, a felszínt mégsem érik el, addigra elpárolognak. 

Van rá bizonyíték, hogy valaha a Vénusz felszínét is óceánok borították. De a felszíni vizek párologtak, a vízpára bár átengedte a napsugarakat, a hőt viszont csapdába ejtette, így a hőmérséklet egyre magasabb lett, míg végül minden víz elforrt. A vízgőzből az UV-sugárzás oxigén és hidrogén atomokat hasított, amit a napszél könnyedén elfújt. Így nem volt, ami megkösse a vulkánok szén-dioxidját, a globális felmelegedés tovább erősödött. 
Felhők borította Vénusz
A Vénuszt vastag felhőréteg borítja, a legfelsőbb rétegek káprázatosan fényesek, a napfény mintegy 80 százalékát visszaverik. Az űrkorszak kezdetéig így rejtve maradttak előttünk felszínének titkai, mivel a felhőrétegen csak az űrszondáról indított rádióhullámok tudtak áthaladni, a felszínről képet adni. Kiderült, hogy hatalmas vulkánok uralják a felszínt, és meglepően kevés a kráter. Vagyis a mostani felszín elég fiatal, amit a vulkánok formálnak. A bolygón nem találni a Földéhez hasonló tektonikus lemezeket, vagyis a bolygó nem tud "szellőzni". A felszín alatt összegíűlik a hő, a belső nyomás néhány száz millió évente túl erős lesz, mire forró láva tör a felszínre, átformálva a teljes felszínt.

Mítoszok és legendák


A görögök először azt hitték, hogy a Vénusz két külön objektum. A reggeli égen Phoszphorosznak (hajnali csillag), az estin Heszperosznak (esti csillag) hívták. Majd, mikor rájöttek, hogy egy  ugyanazon bolygóról van szó, a görögök szépség és szerelem istennője után Aphroditénak nevezték el. Római megfelelője Vénusz. Ez az egyetlen bolygó, melyt nem isten, hanem istennő után neveztek el.

Hogyan találom meg?

A Vénusz a legragyogóbb bolygó az égen, este a nyugati, hajnalban a keleti égbolton jelenik meg. Megtalálásához nem kell különösebb segítség, hiszen messze fényesebb a többi bolygónál és csillagnál.
Amíg bejárja a két legnagyobb kitérése közötti utat, 5 hónap telik el, majd ez után 13 hónapnak kell eltelnie, hogy újból az esti elongációhoz érjen. Ennyi időbe telik, mire megkerüli a Napot.


Forrás

2014. október 16., csütörtök

Belső bolygók

Belső - külső bolygók
A Naprendszer bolygóit attól függően, hogy a Föld pályáján belül vagy kívül keringenek-e, belső- illetve külső bolygókra osztjuk. A külső bolygók hosszú, lassú köröket írnak le az égen, míg a belsők gyors hurkok mentén haladnak.


Belső bolygók a Merkúr és a Vénusz, melyek közelebb keringenek a Naphoz, mint a Föld. A Napot sosem hagyják el elég nagy szögben ahhoz, hogy sötét égbolton figyelhessük meg őket (Vénusz 47 fok, Merkúr 28 fok). Alkonyatkor, röviddel napnyugta után, és hajnalban, röviddel napkelte előtt tűnnek fel. Innen származik a Vénusz másik elnevezése: Esthajnal csillag.

A Földről nézve a belső bolygókat több nevezetes pontot is megfigyelhetünk, melyen áthaladnak. Amikor egy bolygó a Földhöz képest a Nap túloldalán helyezkedik el, azt felső együttállásnak (konjukciónak) nevezzük, amikor pedig a Napnak a Földdel megegyező oldalán található, azt alsó együttállásnak. 
Az alsó együttállástól keletre és nyugatra található a keleti- illetve a nyugati kitérés (elongáció), az a pont, ahová érve a bolygó a legmesszebb van a Naptól, a Nap Föld bolygó által bezárt szög a legnagyobb.

Érdekes jellegzetességük még a fázis változás, ugyan úgy, mint a Holdunknál. Fázis a bolygónak a megfigyelő által látható, Nap által megvilágított felszínének része.

A belső bolygók akkor a legragyogóbbak, amikor félúton járnak a legnagyobb kitérésük, és az alsó együttállás között, mivel ilyenkor a látható napos oldal és a Föld közelség kombinációja még jobb hatást eredményez.

Merkúr belseje



A Naphoz legközelebb eső bolygónak 4879 km az átmérője, ami körülbelül kétötöde a Föld átmérőjének, és éppen nagyobb, mint a Holdé. 
A Nap körül megtett két teljes kör alatt mintegy háromszor fordul meg tengelye körül (1 fordulat 59 földi nap, 1 Napkör 88 földi nap).

Nincs számottevő légköre: rendkívül kis mennyiségű hélium, hidrogén, oxigén és nátrium

Felszíni körülmények
Légnyomás: nincs
Hőmérséklet: 450°C, a Nappal ellentétes oldalon pedig -170°C 
Szél: nincs

A gravitáció 0,38 szorosa a földiének. A Földön egy kosárlabdázó 10 láb (3 méter) magasra tud zsákolni, ez a magasság a Merkúron 26 láb, vagyis több mint 8 méter.

Fém mag: A bolygó folyékony vas magja a sugarának háromnegyedét teszi ki.